Időpont
19:30-22:00
Tudományterület:
Társadalomtudományok
Szervező:
Nyugat-magyarországi Egyetem
Cím:
9022 Győr, Liszt Ferenc u. 17. (II. sz. épület) - Térkép
Előadásomban egy felpéci lányról, Dely Máriról született XIX. századi balladát
mutatom be. A leszármazottak elbeszélései, a megtalált balladavariánsok, a
levéltári források és a korabeli sajtó írásai alapján ismertetem az 1874-ben
történt tragédiát.
Előadásomban részletesen számbaveszem a balladakutatás hatására létrejött
új alkotásokat (vers, monodráma, tánc, megzenésített vers, dokumentumfilm)
is. A tudományos előadás táncos és irodalmi műsorral egészül ki: a Csutora
Néptánc és Népzenei Együttes bemutatja „A vérző liliom” című táncballadát,
illetve Bodó Vera előadóművész és a tervek szerint, amennyiben Dinnyés József
daltulajdonos a felkérést elfogadja, az ő tolmácsolásában elhangzik a kutatás
és a megjelent tanulmány ihlette monodráma két keretverse, valamint Gülch Csaba
„A vérző liliom” című művének néhány részlete is. A hallgatóság megismerheti
Major-Zala Lajos svájci magyar költő két témához kapcsolódó versét, a Dinnyés
József által megzenésített verseket (A vérző liliom, Előtted állok), továbbá
Czigány György, Nagy Gáspár, Lászlóffy Aladár, Major-Zala Lajos, Markó Iván
véleményét a kutatásról és a belőle született monodrámáról. Betekinthetünk
a Kálmán János és Bayer Ilona rendezésében a történetről forgatott dokumentumfilmbe
is. Az előadáshoz kapcsolt kiállításon megtekinthetők Szabados Zoltán
a gyilkosságtörténet helyszíneiről és tárgyairól készített művészi fotói is.
Főszereplő(k):
Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna